„ A drágakövek neveit címként viselõ, absztrakt programdarabok harmóniailag különösen érzékeny szerzõt mutatnak, akinek szimmetrikus szerkezetû hangzatai kôkemény disszonanciáikkal együtt méltán tarthatnak igényt a hallgatóság elismerésére.”
/ Németh G. István kritikus a Kőfantáziák c. művéről /
„A Tündérmenet varázsos hangulatú mesevilágát Dragony Tímea nagy szakmai biztonsággal építi föl. Gyönyörű, gomolygó harmóniák teljesednek ki az énekkarból kiváló két szólista szépen vezetett dallamáig, majd süllyednek vissza a kórus képviselte éjbe.” /Eisenbacher Zoltán a Tündérmenet c. vegyeskari művéről/
1995-ben került megrendezésre első önálló szerzői estje. Ezt követően minden évben két alkalommal mutatták be újabb kompozícióit.
Az első budapesti önálló estje a Zeneakadémiai évei alatt valósult meg. E koncert a Szépművészeti Múzeumban volt, ahol a magyar közönség mellett nagy számú külföldi halgatóság is jelen volt. Következő években különböző nívós helyszíneken - Óbudai Társaskör, Nádor terem,Tiara Klub, Rátkai Klub, József Attila Művelődési Ház, Régi Zeneakadémia,Debreceni Konzervatórium nagyterme, Magyar Táncművészeti Főiskola nagyterme- kerültek megrendezésre szerzői estek. Ezzekkel párhuzamosan külföldön is érdekődés követte alkotásait.
Ennek eredményeképpen Lipcsében a Mendelssohn Bartholdy Zeneakadémia nagytermében majd 2008-ban Amszterdamban az Őszi Fesztiválon is lehetőséget kapott önálló szerzői bemutatkozásra egy-egy teljes est keretében.
Számára a rendszeres szerzői koncertek nagyon fontos "oszlopai" egy alkotóművésznek. A megvalósíthatóságot igénylő rendszeres munka által a szerző önmagát is folyamatosan képzi, kreativitását ösztönzi és így egy sokrétű, ötletgazdag alkotói világot teremt maga számára és ebben expresszív, izgalmas, öszetett előadói munkát előadói számára.
E világ "nyitott ablakai" a szerzői estek!